
3 TIPP hogyan költözz Budapesten
Költöztetés Budapesten megbízható szakemberekkel! – 3 Takács Kft.
Minden költözés első fázisa a tervezés, amit ajánlott komolyan venni, mivel másképp jókora összegektől eshet el. Nagy volumenű munka esetén érdemes költöztető szakemberek segítségét igénybe venni, mivel így jelentős időt spórolhat meg. Ráadásul az idegeskedéstől és a kényelmetlen cipekedéstől is megkímélheti önmagát.
Költöztetéshez Budapesten a 3 Takács Kft. az ideális választás!
A cég már 18 éve tevékenykedik a költöztetés, szállítás és logisztika területén, több ezer elégedett ügyféllel rendelkeznek. Magyarország egyik legnagyobb saját kapacitással bíró társaságaként vannak számontartva, továbbá az utóbbi időben az ország vezető költöztetői. 2020 óta a Magyar Költöztetők Szövetségének is tagjai.
Csapatuk már hosszú évek óta dolgozik együtt, így igencsak jó köztük az összhang. Munkájukra a precizitás, az óvatosság és a hatékonyság jellemző. Igyekeznek az ügyfelek minden kívánságát teljesíteni, rugalmasságra törekszenek. Költöztetés során megbízóik személyes tárgyaira gondosan vigyáznak, ügyelnek a sérülésmentes szállításra. Megbízhatóságukat a 3takacstrans.hu weboldalon feltüntetett kiemelkedő referenciák is garantálják. A költöztetést Budapesten korszerű tehergépjárművekkel és eszközökkel végzik.
3 tipp a költöztetéshez Budapesten:
A 3 Takács Kft. teljeskörű költöztető szolgáltatást nyújt, azaz a költözés minden fázisában segíteni tud. Érdemes őket felkeresni már a tervezésnél, mivel tanácsaikkal jelentősen megkönnyíthetik a folyamatot. Kérhető szakembereik asszisztenciája a csomagolás során is, vagy akár teljes mértékben átruházhatja rájuk ezt a feladatot. A cég csomagolóanyagot is biztosít minden költöztetéshez Budapesten, így nem kell attól tartani, hogy valamire nem jut elég védőborítás. Becsomagolják bútorait és személyes tárgyait, bepakolják azokat a tehergépjárműveikbe, majd az új helyszínen segítenek a kirakodásban. A kedvezőbb árú költöztetés érdekében sokszor jellemző, hogy az ügyfelek maguk csomagolják be dolgaikat, viszont ilyenkor is igényelhetnek csomagolóanyagot.
Csomagolás során érdemes minden dobozt felcímkézni egy adott ponton, ezáltal jelezni a költöztetőknek, hogy sérülékenyek-e a benne lévő tárgyak. A törékeny dolgokat mindenképp egyenként kell csomagolni, amire az újságpapír megfelelő anyag lehet. Ha nem tud ekkora mennyiségben beszerezni, akkor igényelhet a cégtől nátronpapírt, ami hasonló tulajdonságokkal bír. A nagy méretű kartondobozokat is csak félig érdemes pakolni, hogy ne legyen túl nehezek. A ruhákhoz pedig javasolt erősebb anyagú zsákokat vásárolni.
Végezetül pedig mindig ügyeljen rá, hogy időben kezdjen el csomagolni, mivel ha sietve pakol, akkor valószínűleg sokkal több csomagja lesz. Ez egy jó lehetőség a szelektálásra is!
Költöztetés Budapesten a 3 Takács Kft.-vel!

